Rendőrkézen a garázda férfi

A Pápai Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként hallgatták ki a 29 éves férfit.
A Pápai Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként hallgatták ki a 29 éves férfit.
Egy éjszaka alatt két rablást is elkövetett két rudabányai férfi. A rendőrök befejezték a nyomozást az ügyükben.
Két éjszaka alatt öt autót vitt el engedély nélkül két fiatal Gyomaendrődön. Két járműben kárt okoztak, másik kettőből pedig pénzt és műszaki cikkeket zsákmányoltak. Nem volt nehéz dolguk, ugyanis mindegyik autó nyitva maradt, és az indítókulcsokat is benne hagyták a tulajdonosok.
Új esztendőbe átnyúló sorozatunkban felidézzük 2023 legemlékezetesebb cikkeit. Szeptemberben Szabó József emelkedett ki a felhozatalból, aki harmadik tanéve szolgál iskolaőrként a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság illetékességi területén, és most először kellett kamatoztatnia azt, amit a képzésen elsajátított az elsősegélynyújtásról, de nem diákon, hanem tanáron segített.
A balatonalmádi rendőrök őrizetbe vették a férfit
Január 1-én egy tiszasülyi ingatlanból 7 millió forintot lopott el egy ismeretlen, aki távozáskor felvette a sértett csizmáját, és saját saras lábbelijét a helyszínen hagyta.
A gyöngyösi rendőrök rablással gyanúsítanak két helyi férfit.
Egy alkarját megvágó férfin segítettek, aki jelentős mennyiségű vért vesztett.
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai fél órán belül elfogták a 27 éves férfit.
Szexuális erőszak és zaklatás gyanúja miatt őrizetbe vettek a rendőrök egy jenői férfit.