Legfrissebb híreink

Bíróság elé állhatnak az ittas sofőrök

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Befejezte a Miskolci Rendőrkapitányság azoknak az ügyeknek a vizsgálatát, amelyeket három, ittas járművezetővel szemben folytatott.

Rendőrkézen a csongrádi kerékpártolvaj

Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság

A csongrádi rendőrök elfogták azt a férfit, aki néhány nap alatt két biciklit is ellopott.

A marcali rendőrök a lakosság segítségét kérik

Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság

A Marcali Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya segítségnyújtás elmulasztása vétség gyanúja miatt a 14040/869/2023. bűnügyi számon eljárást folytat ismeretlen tettes ellen.

Vörösrezet loptak

Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

A Pápai Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként hallgattak ki egy 24 éves helyi férfit és 23 éves barátnőjét.

Pakson értekeztek

Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság

Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórumot szerveztek a városi rendőrkapitányságon, melyre a környék településvezetői, valamint a járásban működő szervezetek vezetői is meghívást kaptak.

Fokozott ellenőrzés Monoron

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

Aminek célja a jogsértő cselekmények megelőzése, megszakítása és felderítése, valamint a közlekedési szabályok betartásának ellenőrzése, a közúti közlekedési balesetek megelőzése.

Libanonban csaptak le német csalókra

Bejrúti kommandósok bajor kollégáik kérvényére ütöttek rajta egy nemzetközi bűnbandán, melynek tagjai több száz német nyugdíjast vertek át és zsebeltek ki azonos módszerrel, helyi futárok közreműködésével.