Pezsgőgarázdaság
Súlyos sérüléseket okozott egy férfi az áldozatának még szilveszter hajnalán Vizsolyban. A garázda pezsgősüveggel vágta fejbe, illetve elvágta kezét a sértettnek.
Súlyos sérüléseket okozott egy férfi az áldozatának még szilveszter hajnalán Vizsolyban. A garázda pezsgősüveggel vágta fejbe, illetve elvágta kezét a sértettnek.
Minden sikeres férfi mögött ott áll egy nagyszerű nő, tartja a közismert mondás. Igaz ez a terrorelhárítók kihívásokkal teli világára is, ahol a családi életet sokszor írta át a szolgálat kiszámíthatatlansága. Most egyikük beszél arról, névtelenséget kérve, hogyan élte meg a mindennapokat kommandósfeleségként.
A Pest vármegyei nyomozók emberöléssel gyanúsítják a fóti férfit.
Előszőr egy babakocsit lopott a férfi, majd egy hétvégi házat pakolt ki. Éppen hazafelé tartott, amikor a rendőrök útközben elfogták. A nyomozók őrizetbe vették.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság gyanúsítottként hallgatott ki egy miskolci férfit.
A kunszentmiklósi rendőrök pár órán belül elfogták az elkövetőt.
Egy 19 éves fiatal követett el éjszakai betöréseket Tatabányán. Kisboltokból vitt el kisebb értékeket, és amikor rendőrkézre került, kiderült, nem először áll majd a bíróság előtt. Egyszerű és szomorú film az övé.
Sebességmérés a XVIII. kerületben.
A bonyhádi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A tettes nem adta le a pénztárcát, inkább hazavitte és szekrénybe tette. A dorogi rendőrök azonosították és gyanúsítottként kihallgatták az 56 éves elkövetőt.