Legfrissebb híreink

Csalót keresnek a rendőrök. Ismeri?

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

Tűzoltóval erősítettek berlini vízirendészek

Zsaru Magazin

Rendhagyó tűzoltás zajlott a német főváros délkeleti részén kanyargó Goseni-csatorna müggelheimi szakaszán. A szolgálati jármű nem tudta megközelíteni a helyszínt, ezért egy tűzoltó felszállt a vízirendészet hajójára, és zsaruk segítségével oltott el egy kisgéphajón keletkezett tüzet.

Dühében gyújtogatott, még aznap elfogták

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Senkitől nem tudott cigarettát kérni, ezért felgyújtotta egy trafik zárt, műanyag ajtaját egy férfi Magyarbánhegyesen. A rendőrök hamar kiderítették, ki volt a rongáló, és vádemelést javasolnak ellene.

Lakásbetörő őrizetben

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A törökszentmiklósi rendőrök őrizetbe vettek egy 24 éves férfit, aki az elmúlt hónapokban 10 bűncselekményt követett el Fegyverneken, zömmel lakásbetöréseket.

Véget ért egy betöréssorozat

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 16 éves fiatal több alkalommal tört be tatai fagyizókba, ahonnan elvitte a váltópénzt. A járőrök a napokban fogták el a hívatlan látogatót.

Csoportos rablás miatt őrizetben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyíregyházi rendőrök tíz perc alatt azonosították és elfogták a három elkövetőt.

„Na gyere, kis Tóth!”

Zsaru Magazin

„Hiányozni fogsz” – ezekkel a szavakkal búcsúztatta az állomány Tóth András főtörzszászlóst június 7-én, utolsó szolgálati napján. A körzeti megbízott több mint harminc évet töltött a pályán. Emberségével, példamutató munkájával kivívta magának a tiszteletet nemcsak a kollégák, de a „csibészek” között is. Az elmúlt éveiről mesél.