Legfrissebb híreink

A graffitis francia

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárta a rendőrség annak az ügynek a vizsgálatát, amit egy francia graffiti „művésszel” szemben folytatott.

Drogériából loptak

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ismeretlen elkövetők azonosításában a rendőrség a lakosság segítségét kéri.

A rendőrségre szavalták magukat

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Kisiskolások versmondó versenyének legügyesebb diákjai vehettek részt a BRFK vízirendészeti és kutyás bemutatóján.

Öt perc alatt bilincsben

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rablás elkövetőjét fogták el a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Támogató Alosztály munkatársai.

Esőben is piros

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 21-es főút salgótarjáni szakaszán a „rendőrlámpa” tilos jelzésén haladt be a kereszteződésbe az a két autós, akiket munkatársaink a szabályszegésen tetten értek.

Kamaszhajsza

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több lopás is a számlájára írható 15 éves korára egy fiúnak: kerékpárokat vitt el, gépkocsikat tört fel és egy autót lopott el.

Több tucat betörés van a számlájukon

Zsaru Magazin

A 13–29 éves, főleg fiatalkorú tettesekből álló banda bűnlajstromába 64 betörés, hat lopás, valamint egy rablás tartozik, amiket Budapest területén követtek el. Kávéházakba, éttermekbe és büfékbe törtek be. Az okozott kár több millió forint. A II. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a bűnbanda mind a 14 tagját.

Hármas csapás

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök ezúttal három jászteleki dílert vontak ki a forgalomból és vettek őrizetbe.

Országjáró besurranó

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök befejezték a nyomozást azzal a 40 éves férfival szemben, akihez 29 betörés és besurranás köthető.

Rend a lelke mindennek

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A X. kerületi rendőrök az éves lomtalanítás során számos esetben intézkedtek.