A kút számlájára tankolt
Tankoláskor levette a járműről a rendszámot, de az esztergomi rendőrök így is megtalálták a férfit.
Tankoláskor levette a járműről a rendszámot, de az esztergomi rendőrök így is megtalálták a férfit.
A 82. számú főút balesettel érintett szakaszán félpályán halad a forgalom.
Még időben érkeztek a Sajó partjára a járőrök.
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség azzal a férfivel szemben, aki Nagyhomok külterületéről eltulajdonított 19 méhkaptárat.
Egy kazincbarcikai idős nő megmentésében és kórházba szállításában működtek közre a járőrök.
Halálos közlekedési baleset történt a főváros XVII. kerületében, a Pesti úton.
Az árhullám levonulásáig a rendőrök továbbra is fokozott jelenlétet biztosítanak a veszélyeztetett Hernád és Sajó melletti településeken.
Az egyik ittas sofőr a tiltó táblát hagyta figyelmen kívül, a másik járművezető lejárt okmányokkal vezetett.
A helyi polgárőr parancsnok kísérte be a gyanúsítottat.
A rendőrség befejezte a helyszínelést Tatabányán.