Lebuktak a fatolvajok
Állampolgári bejelentés érkezett 2014. január 27-én 11 órakor a rendőrség ügyeletére, hogy Sásd egyik utcája mögötti erdős területről ismeretlen tettesek fát tulajdonítottak el.
Állampolgári bejelentés érkezett 2014. január 27-én 11 órakor a rendőrség ügyeletére, hogy Sásd egyik utcája mögötti erdős területről ismeretlen tettesek fát tulajdonítottak el.
Vádemelést javasol a rendőrség az ellen a két férfi ellen, akik 2014. január 1-jén éjszaka összesen hét bűncselekményt követtek el.
A rendőrök teljes útlezárás mellett helyszínelnek a személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén.
A személygépkocsi vezetője segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.
Sodort cigarettától lett rosszul egy férfi Nyíregyházán, elvették a pénzét. Az egyik gyanúsítottat már elfogta a rendőrség.
Négy férfit fogtak el egy nap alatt a debreceni rendőrök, akik ellen elfogatóparancs volt érvényben.
Öten vonattal, ketten mikrobusszal próbáltak meg Ausztriába kijutni, engedély nélkül. A rendőrök feltartóztatták őket.
A Dunából mentettek ki egy fiatal nőt Budapesten, aki a Szabadság hídról ugrott le.
Állampolgár és rendőrök is segítettek hazajutni annak a férfinak, aki bajba kerülhetett volna a hidegben.
A zalaegerszegi nő súlyos sérülést szenvedett.