Legfrissebb híreink

Félpályás útlezárás Jászfényszarunál

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Személyi sérüléses baleset miatt félpályás útlezárásra kell számítania a közlekedőknek Jászfényszaru külterületén a 32-es számú főúton.

Elfogták a garázdákat

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szóváltásba, majd verekedésbe keveredett három férfi Szegeden.

Közlekedési baleset az M3-as autópályán

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Teljes útzár mellett helyszínelnek a rendőrök. A Nyíregyháza felé haladó forgalmat a Mezőcsáti lehajtónál leterelik.

Megrontotta barátnőjét

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal zárta a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya azt a nyomozást, amelyet megrontás bűntettének megalapozott gyanúja miatt rendeltek el.

Németországba akartak eljutni

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A mosonmagyaróvári járőrök hét külföldit állítottak elő tiltott határátlépés szabálysértés kísérlete miatt, akik egy kisbusszal Németországba akartak eljutni.

Telefont rendelt, parfümös üveget kapott

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Internetes portálon meghirdetett mobiltelefont szeretett volna vásárolni, azonban a várva várt készülék helyett, egy gondosan becsomagolt parfümös üveget kapott.

Jegyvizsgálóra támadt a bliccelő

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bántalmazta a jegyvizsgálót az a férfi, akit a kalauz érvényes menetjegy hiánya miatt le akart szállítani a vonatról.