Legfrissebb híreink

Egy napra egyetemisták lettek

Zsaru Magazin

Ceglédi iskolások látogattak el a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Rendészettudományi Karára, ahol részt vettek egy előadáson, ismerkedtek az intézménnyel. Az együttműködés rendszeres, a ceglédi diákok évente négy-öt alkalommal pillantanak be az egyetem életébe. Nem csoda, hogy közülük mind többen szeretnének továbbtanulni ott.

Valóban csak pihenni akartak?

Készenléti Rendőrség

Egy éber rendőr figyelmességének köszönhetően két körözöttet fogtak el március 17-én Budapesten, a XIV. kerületben.

Lakásban, utcán, autóból

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Dílereket kerítettek kézre a zuglói nyomozók.

Használta és kereskedett a droggal

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Debreceni albérletében ütöttek rajta a rendőrök egy nigériai állampolgáron.

Szinte minden szabályt megszegett

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A múlt heti roadpol akció keretében akarták ellenőrizni azt a fürgedi autóst, aki megpróbált meglógni a rendőrök elől.

Milliós károkat okoztak

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Három férfi tört be kiskunlacházi ingatlanokba: lakóházakból, udvarokból és a melléképületekből is loptak. Elfogták őket.

A tempó vitte – a traffi megfogta

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Salgótarjánban ismét lebukott egy sofőr, aki semmibe vette a szabályokat.

Rendőrautók a világ körül

Zsaru Magazin

A legtöbben, ha nyaralni indulnak, fel sem figyelnek egy-egy külföldi szolgálati autóra, hacsak a rend helyi őrei nem használják a megkülönböztető jelzést. Ám mostani összeállításunkban öt olyan járművet mutatunk be, amelyeken e sorok írójának szeme a világot járva, talán kicsit szakmai ártalomként is, megakadt.

Elismerések a Nógrád vármegyei rendőröknek

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hazánk nemzeti ünnepe alkalmából országos és vármegyei elismeréseket vettek át a vármegye aktív és nyugállományú rendőrei.