Visszaélt a menekült helyzetével

Egy általa átmenetileg befogadott nő sérelmére elkövetett szeméremsértéssel gyanúsít egy férfit a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Egy általa átmenetileg befogadott nő sérelmére elkövetett szeméremsértéssel gyanúsít egy férfit a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Egy szerb sofőr hat okmányok nélküli férfit szállított gépkocsijában Ausztria felé.
A salgótarjáni rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A férfi ellen a siófoki rendőrök eljárást indítottak.
A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte az ügy vizsgálatát azzal a cseh állampolgárral szemben, aki hét illegális migránst akart Nyugat-Európába szállítani.
A kiskunhalasi rendőrök egy nap alatt megtalálták azokat a hangtechnikai eszközöket, amelyekhez a tolvaj betörés útján jutott.
A Debreceni Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Egyeztető megbeszélésen fogadta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a Német Szövetségi Rendőrség, és a Német Szövetségi Bűnügyi Hivatal összekötő tisztjeit.
A nyomozók őrizetbe vettek egy csépai párt, akik rendszeresen árultak új pszichoaktív anyagot. Elfogásuk előtt az egyik vásárlójuk horgászfelszereléssel fizetett az anyagért.
Egy 56 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként a nagykanizsai rendőrök.