Legfrissebb híreink

Egyedi azonosító jellel élt vissza

Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság

A Makói Rendőrkapitányság egyedi azonosító jellel visszaélés bűntettének gyanúja miatt indított büntetőeljárást egy bolgár állampolgár ellen.

Tanúk jelentkezését várjuk

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

A Miskolci Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretén belül folytat vizsgálatot egy rendkívüli halálesettel kapcsolatban.

A hűtőpult alatt bújt el a betörő Ózdon

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

A riasztó jelzésére azonnal kiérkező járőrök a helyszínen érték tetten a 20 éves férfit.

Szinte mindent vitt, ami mozdítható volt

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

Édességet, alkoholt, parfümöt, kerékpárt, szerszámokat, de még fagylaltot és húst is lopott a gyanú szerint az a 34 éves abonyi férfi, aki több üzletből távozott fizetés nélkül.

Hamarosan vádat emelhetnek a madridi drogszállítmánnyal kapcsolatban

Nemzeti Nyomozó Iroda

Az NNI befejezte a nyomozást egy 28 éves budapesti férfival szemben, akit jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítanak. A nyomozók ugyanis két és fél évvel ezelőtt több mint fél mázsa marihuánát foglaltak le tőle. Ennek egy része Spanyolországból küldött szállítmányban volt, míg a másik fele az autójában lapult. A gyanúsított bűnügyi felügyeletben várja sorsa alakulását.

Keressük Ábri Csillát

Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök a lakosság segítségét kérik.

Eltűnt Lakatos Leila

Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság

A tamási rendőrök a lakosság segítségét kérik.

Nem tudott elmenekülni

Békés Megyei Rendőr-főkapitányság

Több bűncselekményt is elkövetett egy bódult állapotú férfi. Parkoló kocsikba nyúlt be, az egyiket meg is rongálta, majd elvitt egy kisteherautót, amivel balesetet okozott. A rendőrök őrizetbe vették.

70 helyett 124 km/h

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Hetven gyorshajtót rögzített egy fix telepítésű sebességmérő berendezés a III. kerületben.