Legfrissebb híreink

Fekete hétvége Tolnában

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közlekedésrendészeti összefoglaló a vármegye útjairól.

„Most azoknak segíthetünk, akik mindenkinek segítenek”

Zsaru Magazin

Pader Szabolcs őrmester, a Police Fight Challenge 2024 társszervezője Bécsből utazott Budapestre, hogy elmondja, magyar származású osztrák rendőrként milyen tapasztalatokat gyűjtött az évek alatt magyar kollégáival dolgozva, és miért tartja fontosnak a jótékonysági gálát, amelynek bevételét a Szolgálatteljesítés Közben Alapítvány kapja majd.

Gamauf János emlékét őrizzük

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tizennégy éve, szolgálatteljesítés közben elhunyt kollégájukra emlékeztek a balatonalmádi rendőrök.

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

Életeket mentenek a traffiboxok

Zsaru Magazin

A II. kerületben működik a legtöbb fix traffipax Budapesten. Összesen hét helyre telepítettek, „boxokat” az elmúlt évben, amelynek hatására jelentősen csökkent a közlekedési balesetek száma.

Fókuszban a H8-as és H9-es HÉV

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Közel 2800 embert ellenőriztek a budapesti rendőrök a társszervekkel együttműködve.