A nyírbátori rendőrök elfogták a többszörösen körözött férfit
Hat körözés volt érvényben ellene.
Hat körözés volt érvényben ellene.
Vádemelési javaslattal fejezték be a Pest vármegyei gazdaságvédelmi nyomozók azt az eljárást, amelynek egy háziorvos, egy asszisztens, valamint egy vesztegető házaspár az érintettje.
Gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök azt a szegedi férfit, aki nyolc köbméter hulladékot helyezett el jogellenesen Mórahalmon.
A debreceni rendőrök befejezték a nyomozást, az iratokat megküldték az ügyészségnek.
A pápai rendőrök őrizetbe vették az agresszív férfit.
Sátoraljaújhelyi dohányboltban július 13-án követtek el először fegyveres rablást, és a helyi zsaruk olyan példás összefogással indultak el forró nyomon, hogy H. Attilát (38) egy órán belül elkapták, pedig a trafik biztonsági kamerája nem működött.
A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Körmendi Rendőrkapitányság a Győri és a Pápai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályával együttműködve országos koordinációban azonosította és elfogta azt a nőt, aki csalás bűntett elkövetésével több tíz millió forint kárt okozott.
Egy használaton kívüli csepeli gyártelepen bomló holttestet találtak. A budapesti rendőrök azonosították az eltűntként keresett elhunytat. A nyomozás azt állapította meg, hogy a fiatal férfit nyáron ölték meg. Az életvédelmi nyomozók őrizetbe vették a feltételezett tettest és bűntársát.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
Véget ért Szombathelyen a háromnapos megmérettetés.