Eskütétel

Jövő nyáron kezdheti meg szolgálatát az a 311, járőrképzésben részt vevő tanuló, akik most esküt tettek, és ezzel a rendőrség hivatásos állományának tagjaivá váltak.
Jövő nyáron kezdheti meg szolgálatát az a 311, járőrképzésben részt vevő tanuló, akik most esküt tettek, és ezzel a rendőrség hivatásos állományának tagjaivá váltak.
A Nemzeti Nyomozó Iroda összesen ennyi pénzt foglalt le még tavasszal különböző magyarországi bankszámlákon egy Ukrajnában, illetve Georgiában (Grúziában) tevékenykedő bűnbandához köthetően. Az eljárást vezető svájci hatósággal az Europolon és az Eurojuston keresztül működtek együtt a nyomozók.
Babos Albert ny. határőr dandártábornokot veterán autók felvonulásával köszöntötték közelgő 80. születésnapja alkalmából november 3-án a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Söptei úti telephelyén.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A rendőrök a jászladányi polgárőrök közreműködésével fogták el azt a jászkiséri férfit, aki az elmúlt hónapban 10 biciklit lopott el.
Őrizetbe vették a várpalotai nyomozók a 29 éves férfit.
Nógrád vármegyei rendőrök az elkövetett bűncselekmények helyszíneit követve még menekülés közben elfogták azt a gyöngyöspatai férfit, aki hazafelé menet mindent is lopott.
A debreceni nyomozók adatgyűjtése és jó személyismerete hamar meghozta az eredményt. Rövid időn belül előállították azt a férfit, aki besurrant egy vendéglátóegységbe.
Rendőrök, erdészek és polgárőrök tartottak közös ellenőrzést a napokban, mégpedig azért, hogy megelőzzék a falopást, az orvvadászatot és a természetkárosítást. Mert bár most még tavaszias a tél, azért az illegális fakitermelők kezében már itt-ott felberregnek a láncfűrészek.
Idén is Kecskemét adott otthont a Belügyminisztériumi Országos Úszóbajnokságnak, amit immár tizenegyedik alkalommal rendeztek meg.