Legfrissebb híreink

Két megyében megtartott akció

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyében tegnap egy összehangolt közlekedésrendészeti akciót tartottak a két megye rendőrei.

Tripla gyanúsítás

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A monori rendőrök elfogták és elszámoltatták azt a 23 éves vecsési férfit, akinek három bűncselekmény sorakozik bűnlajstromán.

Elsőbbségadási kötelezettségét szegte meg az autós

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Személygépkocsi sofőrje hajtott motoros elé Enyingen. A balesetből kifolyólag a segédmotor-kerékpár vezetője súlyosan megsérült. Az ügy vizsgálata befejeződött.

Szerelme falazott; a rendőrök lebontották

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az angyalföldi rendőrök kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítanak egy férfit, aki helyett barátnője egyszer már letartóztatásba került.

A fogdára vezetett az útjuk

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az oroszlányi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a két férfit, akik egy helyi munkásszállóra törtek be.

Nem jó megoldás

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szegedi rendőrök elfogtak egy helybeli férfit, aki egy közlekedési konfliktus miatt akart bántalmazni egy autóst, majd a gépkocsiját is megrugdosta.

Meglátta, elvette

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy élelmiszerboltban felejtett pénztárcát lopott el egy 50 éves férfi Dorogon.

Kihasználta az alkalmat

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy parkoló autót vitt el engedély nélkül egy férfi Tokodaltáróról. Sietősen akart távozni egy kocsmából, így pont kapóra jött neki a tehergépkocsi, amiben a slusszkulcs is benne volt.