Sokkolóval és késsel követelte a tartozást

A gyanú szerint három fiatal kábítószer-vásárlás miatt tartozott egy jánoshalmi férfinek, aki megzsarolva őket vette el az értékeiket.
A gyanú szerint három fiatal kábítószer-vásárlás miatt tartozott egy jánoshalmi férfinek, aki megzsarolva őket vette el az értékeiket.
Társszervek tartottak megbeszélést Tatabányán a téli időszakban rájuk háruló feladatokról.
A szegedi körzeti megbízottak 48 óra alatt elfogtak egy párost, akik garázsból loptak el nagyértékű gumiabroncsokat.
A 30 éves nő egy tatabányai áruházban talált egy pénztárcát, amit ellopott. A rendőrök gyanúsítottként kihallgatták a tettest.
Az érdi nyomozók felkutatták és elfogták azt a 36 éves férfit, aki hónapokon keresztül, az erőszaktól sem visszariadva zaklatta párjelöltjét - a gyanú szerint.
A XVI. Kerületi Rendőrkapitányság befejezte a csalás miatt indított nyomozást.
A Kiszombor Határrendészeti Kirendeltség járőrei a polgárőrökkel együttműködve elfogtak egy olasz állampolgárt, aki három határsértőt próbált jogellenesen Magyarország területére szállítani.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság által útjára indított program résztvevői Mátraverebély-Szentkút Kegyhely parkjában ültették el az összefogást szimbolizáló hársfát.
Két 10 fős csoportot tartóztattak fel a rendőrök.
Tíz illegális migránst szállított a román férfi.