Legfrissebb híreink

Felhívták magukra a figyelmet

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A sofőr és a jármű tulajdonosa is sörösüveggel állt a jármű mellett. Fogyasztottak, majd elindultak. Útjuk a Dorogi Rendőrkapitányságon ért véget.

Baleset részesét és szemtanúit keresi a Szegedi Rendőrkapitányság

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szegedi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 06010/1799/2021. bűnügyi számon folytat nyomozást segítségnyújtás elmulasztása vétségének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

Dicséret és jutalom

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője elismerésben részesítette két munkatársát egy katalizátortorok és rendszámok lopásával gyanúsítható elkövetői kör felderítésében, illetve elfogásában végzett munkájáért.

250 rendbeli állatkínzás

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A monori nyomozók őrizetbe vették azt a 39 éves pilisi férfit, aki a gyanú szerint kirúgása miatt bosszúból megölte volt munkaadójának 214 galambját, 36 galambnak pedig szárnyát és lábát törte.

Hétvégi házakba akart betörni

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A salgótarjáni nyomozók beazonosították és többrendbeli lopás kísérlet megalapozott gyanúja miatt kihallgatták a 49 éves karancslapujtői férfit.

Kábítószer-kereskedő rendőrkézen

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kiskunmajsai Rendőrőrs munkatársai elfogták azt a helyi nőt, aki a gyanú szerint 2019-től árult kábítószert a városban.

Kopogtatás után előállítás

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több rendőri és bírósági szerv is képviseltette magát a körözési listán, melyet egy Gyálon elfogott férfi hozott össze kicsivel több, mint egy év alatt.

Lezárt akta – 3 rendbeli lopás miatt kell felelnie

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megalapozott gyanú szerint a karcagi gyanúsított ellopta ismerőse aknafedlapját, majd lopott egy másikat, hogy az előzőt azzal pótolja. A Karcagi Rendőrkapitányság nyomozást folytatott több rendbeli lopás vétség elkövetése miatt egy karcagi lakos ellen.