Legfrissebb híreink

Három megye, 16 helyszín, 75 millió és egy bűnszervezet

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyében egyszerre csaptak le a rendőrök egy kábítószer-terjesztő hálózatra. Csaknem 75 millió forint értékű vagyontárgyat, készpénzt, kábítószert, valamint egy nagyértékű személyautót is lefoglaltak.

Őrizetben a bosnyák embercsempész

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök az M6-os autópályán ellenőrizték az osztrák honosságú autót, a sofőrt és a jármű utasait elfogták és előállították.

Balesetet okozott, majd elhajtott

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szekszárdi rendőrök rövid időn belül azonosították az autót, valamint annak sofőrjét, aki 2021. május 26-án a kora esti órákban letörte egy másik kocsi tükrét, majd megállás nélkül továbbment.

Elvette a kulcsot és elvitte az autót

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 22 éves férfi érvényes vezetői engedély és a tulajdonos engedélye nélkül vitte el a gépkocsit Nógrádmegyerből.

Gépkocsijában és lakásán is drogot tárolt

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kapuvári nyomozók egy 43 éves fertőszentmiklósi férfit kábítószer birtoklása vétség elkövetése miatt gyanúsítottként hallgattak ki.

Először Zala megyében

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A női vezetőknek tartottak képzést.

Gondatlan sofőr tört sorompót

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya lezárta az ellen a 82 éves helyi lakos ellen a nyomozást, aki a tilos jelzés ellenére hajtott be a vasúti átjáróba.