Bűnszervezetet számoltak fel

Kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó bűnözői csoport vezetőjével és hét társával szemben javasol vádemelést a nyomozó hatóság.
Kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó bűnözői csoport vezetőjével és hét társával szemben javasol vádemelést a nyomozó hatóság.
A nyírbátori rendőrök a feltételezett tettest a bejelentést követő két órán belül azonosították és elfogták.
Egy gépjármű lesodródott az útról és a füves területre csapódott Székesfehérvárnál.
Személyautó és vonat ütközött.
Személyautó és vonat ütközött.
Mint arról korábban beszámoltunk, Balatonalmádi, József Attila utca 63-as szám előtt, a 71-es számú főút belterületi szakaszán három személygépkocsi ütközött.
Elhárították a technikai hibát a szakemberek.
Zavartalanul haladhatnak a közlekedők Kecskemét térségében.
Közúti közlekedési baleset helyszínelési és mentési munkálatai zajlanak a 71-es számú főút Balatonalmádin átvezető szakaszán.
Félpályán halad a forgalom Kecskemét térségében.