Legfrissebb híreink

Feltartóztattak 17 határsértőt

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az illegális migránsok jogellenesen jutottak be az ország területére.

A kaposvári rendőrök a lakosság segítségét kérik

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt a 14010/866/2022. bűnügyi számon eljárást folytat ismeretlen tettes ellen.

Meglepték az ünnepeltet a kaposvári rendőrök

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Zara három éves kora óta készül rendőrnek, még az óvodában is rendőrautó a jele. Most, a hatodik születésnapja reggelén egy igazival lepték meg az egyenruhások.

Mennyből a segítség

Készenléti Rendőrség

A Készenléti Rendőrség légirendészei vízből történő mentési gyakorlatot hajtottak végre tegnap a Balatonnál. A helikopter személyzete égi szemként segíti a vízirendészek munkáját.

Szolgálatból hazafelé tartva talált rá

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az Emődi Rendőrőrs egyenruhása szolgálatból hazafelé tartott, amikor rátalált az eltűnt 68 éves, ónodi nőre.

Hűtőkocsiban csempészte a migránsokat

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy román sofőrt igazoltattak a Bács-Kiskun megyei rendőrök az M5-ös autópálya egyik pihenőjében. Kiderült, a járműben határsértők bujkálnak.

Vége a csalás sorozatnak

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A veszprémi rendőrök lezárták a nyomozást a 49 éves férfi ellen, aki a gyanú szerint az ország több pontján csalt ki szerszámgépeket, majd azokat értékesítette és a pénzt felélte.