Két embercsempész és 59 illegális migráns

Balotaszállásnál és Vaskútnál fogták el az embercsempészeket a rendőrök.
Balotaszállásnál és Vaskútnál fogták el az embercsempészeket a rendőrök.
A sofőr autójában öt illegális migránst szállított.
A BRFK és a társszervek kedden 188 menekültet fogadtak a fővárosban.
A kábítószerek előállításával kapcsolatos tudnivalókra fókuszálva az ORFK Bűnügyi Főigazgatóság Bűnügyi Főosztályának támogatásával alakított ki laboratóriumot a KR NNI Bűnügyi Technikai Főosztálya. A helyszínt a NOK biztosította, míg az eszközöket a holland rendőrség.
A szolgálatot teljesítő rendőrök 2022. május 31-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 572 határsértőt tartóztattak fel és 379 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben.
A tiszafüredi rendőrök a lakosság segítségét kérik
Dr. Tiborcz János r. vezérőrnagy negyvenkét év hivatásos szolgálat után fejezte be rendőri pályafutását. A rendőrfőkapitányi feladatok ellátásával Magyarország belügyminisztere 2022. június 1-jével dr. Tánczi Tibor r. ezredest, bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettest bízta meg.
Szórólapon gyűjtötte össze a Gyulai Rendőrkapitányság a vízpartokon pihenőknek, illetve a fürdőzőknek, vizeken hajózóknak, sportolóknak szóló információkat. A legfontosabb szabályokat tartalmazó kiadványt a Körösökön ellenőrzéseket végző rendőrök osztogatják.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A törökszentmiklósi rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 35 éves nőt, aki egy elütött egy kerékpáros fiatalkorút, majd megállás nélkül elment a helyszínről.