Legfrissebb híreink

Illegális patika zárva

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A dunakeszi rendőrök a Nemzeti Nyomozó Iroda Felderítő Főosztály Bűnszervezetek Elleni Osztályának munkatársaival együttműködve üzletkötés után csaptak le arra a férfire, aki a gyanú szerint éppen tiltott szert adott el vásárlójának.

24 fős csoport Újmohácsnál

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A külföldiek jogellenesen jutottak be az országba.

Országos határrendészeti összesítő

ORFK Kommunikációs Szolgálat

A szolgálatot teljesítő rendőrök 2021. november 10-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 477 határsértőt tartóztattak fel és 66 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben.

Embercsempészt fogtak el a rendőrök az M1-es autópályán

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Székesfehérvári Osztály munkatársainak jelzése alapján, az M1-es autópálya 123-as kilométerszelvényében, Győr térségében állítottak meg az egyenruhások egy kisteherautót, amelyben 16 migránst fuvarozott a sofőr Ausztria irányába.

Utazás vége

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Embercsempészés gyanúja miatt indul eljárás egy román sofőr ellen, aki négy migránsnak nyújtott segítséget az országhatár illegális átlépésében.

Ismét bolgár embercsempész bukott le Bogyiszlónál

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tolna megyei rendőrök az M9-es autóúton ellenőriztek egy bolgár rendszámú autót, melynek utasterében 10 illegális migránst szállítottak.