Pályaválasztóknak a rendőrségről

Békéscsabán, a Békés Megyei Kormányhivatal pályaválasztási vásárán a rendőrség munkatársai is várják az érdeklődőket.
Békéscsabán, a Békés Megyei Kormányhivatal pályaválasztási vásárán a rendőrség munkatársai is várják az érdeklődőket.
Somogyaszaló és Látrány között közúti ellenőrzésekre kell számítani.
A XI. kerületi rendőrök tetten érték és elfogták azt a férfit, aki kifosztott egy alvó utast a villamoson.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba hat migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
Kamionok rakterében megbújva próbált meg jogellenesen bejutni Magyarországra hét külföldi férfi.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát azokkal a fiatalokkal szemben, akik Felsőzsolcán kirabolták alkalmi ismerősüket.
A szekszárdi rendőrök a bejelentést követő két órán belül azonosították, majd elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 51 éves helyi férfit.
Barátnője lakásának ablakát és teraszajtaját törte be egy férfi Tatabányán.
A Püspökladányi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A járművezetővel szemben kétmillió forintot meghaladó összegű pénzbírságot szabtak ki.