Békéscsaba felé is járható az M44-es
A műszaki mentés még tart a gyorsforgalmi út Békés megyei szakaszán, de a jobb és bal pályatesten is egy-egy sáv már járható.
A műszaki mentés még tart a gyorsforgalmi út Békés megyei szakaszán, de a jobb és bal pályatesten is egy-egy sáv már járható.
Műszaki mentés miatt teljes útlezárás volt az M44-es számú főút Békés megyei szakaszán. A forgalom a bal pályatesten megindult, a Kecskemét felé haladók egy sávon tudnak közlekedni.
Salgótarján belterületén ismét zavartalanul haladhat a forgalom.
Defektes lett egy kisteherautó egyik kereke Békés megyében, az M44-es gyorsforgalmi út jobb pályatestjének 65-ös kilométerszelvényében. Az úttestre gázolaj folyt és a jobb, illetve bal pályatestet elválasztó szalagkorlát is megrongálódott, ezért a rendőrség az utat teljes szélességében lezárta.
A Budapesti úton két személygépkocsi ütközött össze.
A baleset helyszínén ismét zavartalanul haladhat a forgalom.
A rendőrök feloldották a forgalomkorlátozást Vas megyében.
Helyreállt a forgalmi rend Csór térségében, ahol korábban személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt.
A közlekedőknek félpályás útlezárásra kell számítaniuk Vas megyében.
Csór térségében két személyautó ütközött össze.
Egy autóbusz és egy gépkocsi ütközött össze az út 8. kilométerszelvényében.
Petőfiszállásnál befejeződött a baleset helyszínelése.
Véget ért a Paks térségében történt baleset helyszínelése.
Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt Petőfiszállás térségében.
A baleset helyszínén ismét zavartalanul haladhat a forgalom.
Egy autó külső szalagkorlátnak ütközött Paks térségében.
Az autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán rendőri irányítás mellett haladhat a forgalom.
Két tehergépjármű ütközött, egy ember megsérült.
Félpályán halad a forgalom Szabadszentkirály és Szentlőrinc között.
A baleset helyszínén ismét zavartalanul haladhat a forgalom.