Pár nap alatt előkerítették
A 70 éves férfi a monori temetőben festett össze sírhelyeket.
A 70 éves férfi a monori temetőben festett össze sírhelyeket.
Négy órán belül azonosították és elfogták a ráckevei rendőrök azt a 43 éves férfit, aki kitépte egy idős asszony nyakából a láncát. A támadó őrizetben, letartóztatását kezdeményezték.
A szentendrei rendőrök - kutyás támogatással kiegészülve - felkutatták és elfogták azt a bűnügyi felügyelet alatt álló, helyi férfit, aki rátámadt anyjára, majd megszökött.
A Pest megyei rendőrök elfogták azt az 59 éves férfit, aki a gyanú szerint szexuálisan abuzált egy 8 éves kisfiút, meztelen képeket és videót is készített róla, valamint a tőle lefoglalt adathordozókon gyermekpornográf felvételek találtak.
Először autója csomagtartójába tuszkolta feleségét egy 50 éves férfi, majd egy közeli lakatlan területre vitte. Késsel megfenyegette, megerőszakolta. Negyvenhat kilométerrel távolabb bilincselték meg a Pest vármegyei nyomozók.
Az érdi rendőrök befejezték annak a 78 éves férfinak az ügyét, aki egy töltőállomás akkori ügyvezetőjeként a gyanú szerint felelőse volt egy munkahelyi balesetnek - egy ember meghalt, egy másik súlyos mérgezést szenvedett el.
Az érdi nyomozók befejezték annak a csalássorozatra szakosodott csoportnak az ügyét, amelynek tagjai – a gyanú szerint – családi házak megépítésére kötöttek szerződéseket, ám a teljesítés eleve nem állt szándékukban: 165 874 336 forint kárt okoztak.
Több ember sérelmére elkövetett emberöléssel gyanúsítják az albertirsai férfit.
Két holttestet és egy sérült férfit találtak Albertirsán.
Pár ezer forint értékű élelmiszert lopott egy boltból, majd dulakodott és tapétavágóval fenyegette meg az őt megállító vagyonőrt az a 28 éves férfi, akit rablással gyanúsítanak a ceglédi nyomozók.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
Az 58 éves férfit a rendőrök nagy erőkkel keresik.
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik 13 éves lány megtalálása érdekében.
A rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki több elektromos rollerben is kárt okozott, valamint kerékpárokat lopott Hódmezővásárhelyen.
A Dombóvári Rendőrkapitányság szervezésében Csalások az online térben címmel lakossági előadást tartottak Kurdon.
Az ismerősétől lopott kulccsal ment lopni annak lakására egy nő Csepelen. Az éber szomszédoknak köszönhetően a rendőrök a helyszínen elfogták.
A zalaegerszegi rendőrök várják a képeken látható bicikli tulajdonosának jelentkezését.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóságának munkatársai dobogós helyezéseket értek el a versenyen.
A Várpalotai Rendőrkapitányság munkatársai kezdeményezték egy 16 éves fiatal letartóztatását.
A Tatabányai Rendőrkapitányság fokozott ellenőrzést tart 2024. május 18-án 12:00 órától május 19-én 24:00 óráig.