Hajdú-Bihar vármegyei összesítő

2023. 11. 24., p - 07:45
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában három személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, amik könnyű sérüléssel végződtek.

A szolgálatot ellátó állomány hat személyt fogott el, közülük három főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egy embert a vele szemben érvényben lévő körözés alapján, két külföldit pedig az ország területén való jogellenes tartózkodás miatt. 

A rendőrök 11 személyt állítottak elő, ebből három főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés hat esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.