Halmozta a bajt

2024. 02. 21., sze - 09:50
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri rendőrök egy helyi sofőrrel szemben indítottak büntetőeljárást, aki egy időben három jogsértést is elkövetett.

A szolgálatot teljesítő egyenruhások február közepén Győrben, a Schwarzenberg utcában figyeltek fel egy Ford típusú személygépkocsira, amelynek női sofőrje a megengedett 50 km/órás sebesség helyett 90 km/órával közlekedett, ezért utána indultak. Kollégáink időközben észlelték azt is, hogy az autó egy forgalomirányító készülék tilos jelzésén is áthajtott. A járművet a járőrök megállították, majd a rendőri intézkedés keretében a sofőrrel szemben alkoholszondás ellenőrzést végeztek. Mivel a műszer pozitív eredményt mutatott, a hölgyet elfogták és a rendőrségre előállították, vezetői engedélyét pedig bevonták.

A Győri Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét, hogy a balesetek elkerülése érdekében a vezetés megkezdése előtt ne fogyasszanak szeszes italt!

  • Az alkoholfogyasztás hátrányosan hat a vezetési képességre, ezért az a járművezető, aki alkoholfogyasztást követően volán mögé ül, saját és mások életét is fokozott veszélynek teszi ki.
  • Ne feledjék, az ittas vezetés baleseti kockázata kimagasló!

…hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.

 

Három a magyar igazság

Egy helybeli férfi Salgótarján különböző részein három nap leforgása alatt három gépkocsit tört fel, a híres mondás azonban itt is beigazolódott. Három nap elég volt a nyomozóknak is az igazság kiderítésére és az elkövető elfogására.