Bűnmegelőzési tanácsok iskolakezdéshez

2022. 09. 16., p - 08:08
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győri Rendőrkapitányság bűnmegelőzési tanácsadója a Győri Szakképzési Centrum Lukács Sándor Járműipari és Gépészeti Technikum és Kollégiumban tartott tanévnyitó tájékoztatót.

Walczer Zsuzsanna rendőr őrnagy 2022. szeptember 15-én interaktív foglalkozásokat tartott az iskola 9. évfolyamos diákjainak, valamint összevont szülői értekezleten mutatkozott be mintegy 400 szülő előtt. Ismertette a bűnmegelőzési tanácsadói tevékenységét, illetve a résztvevők tájékoztatást kaptak az iskolában és a fiatalok körében leggyakrabban előforduló bűncselekményekről, azok megelőzési és megoldási lehetőségeiről.

A szülők hasznos információkat hallhattak arról, hogyan készíthetik fel gyermekeiket, hogy elkerüljenek például egy lopást, miképpen reagáljanak, kihez forduljanak, ha zaklatják vagy bántják őket. Előadása során a szakember kitért a kábítószerek és az új pszichoaktív anyagok veszélyeire, útmutatást adott arról, hogy a felnőttek hogyan ismerhetik fel, ha gyermekük fogyasztott valamilyen tudatmódosító szert, valamint hova fordulhatnak segítségért. Felhívta a figyelmet az engedély nélküli fényképek készítésének következményeire, illetve az intim fotókkal történő visszaélések lehetőségeire, az internet felelősségteljes használatáról, az iskolai zaklatás és a beilleszkedési problémák lehetséges megoldásairól.

A bűnmegelőzési szakemberek hasznos javaslatai a szülőknek és a diákoknak:

  • Csak annyi pénzt és olyan értéket vigyenek az iskolába a diákok, ami feltétlenül szükséges. Nagy címletű pénzt ne hordjanak maguknál.
  • Értéket sohase hagyjanak őrizetlenül. A telefont, pénztárcát soha ne a táska külső hozzáférhető zsebébe tegyenek a gyerekek.
  • Zaklatás esetén a szülők hallgassák meg gyermeküket, vegyék komolyan az érzéseit, problémáját, időben jelezzenek az osztályfőnöknek vagy a bűnmegelőzési tanácsadónak.
  • Kövessék figyelemmel gyermekeik netes tevékenységét, ismerjék meg a barátaikat.
  • Beszélgessenek otthon a szenvedélyekről, függőségről, tudatmódosító szerekről.
  • Legyenek gyermekük példaképei! Mutassanak jó példát gyermeküknek, hogy nem kell ahhoz alkohol, cigaretta, hogy valaki jól érezze magát!
  • Tanítsák meg, hogyan kezelje a stresszt és más negatív érzelmeket tudatmódosító szerek nélkül!
  • Építsék a gyermek önbizalmát! Ezáltal lesz képes nem -et mondani egy kínálásra.
  • Készítsék fel gyermekeiket a váratlan utcai helyzetekre! Ha követik őket, menjenek egy forgalmas helyre, ne csuklyában, fülhallgatóval a fülben várakozzanak, mindig a biztonságosabb utat válasszák, akkor is, ha az hosszabb.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.