„Házhoz megyünk!” Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is

2015. 11. 02., h - 15:06
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség a lakosság vagyonbiztonságának fokozása érdekében országos kampánysorozatot indított „Házhoz megyünk!” címmel, amely program Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is elindult.

A kezdeményezést dr. Vereckei Csaba r. dandártábornok a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője indította útjára 2015. november 2-án a Miskolc Plázában a program támogatóival dr. Kiss Jánossal, Miskolc város alpolgármesterével és Fazekas Andrással, az AEGON Általános Biztosító Zrt. regionális igazgatójával. A megnyitón jelen volt még dr. Bogyay Ferenc r. ezredes a Miskolci Rendőrkapitányság vezetője, Dudás Péter r. alezredes a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály vezetője és Csóra György, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség elnöke.

 

A program elsődleges célja, hogy az állampolgárok szakemberektől kérhessenek vagyonvédelemmel kapcsolatos tanácsokat és közvetlen ajánlásokat. A rendőrök Miskolcon, Kazincbarcikán és Ózdon információs pontokat állítanak fel. Egy-egy településen minden hónapban egy héten keresztül látják el tanácsokkal a szakemberek az érdeklődőket. Ezeken a helyszíneken előadások, filmek, tanácsadások segítik a témajártasság megszerzését, emellett az érdeklődők megismerhetik a különféle vagyonvédelmi eszközöket, azok működését.

 

A rendezvénysorozatot 2016. május végén egy országos vagyonvédelmi vetélkedő zárja, amelyen a csapatok településenként vagy városrészenként, az alábbi összetételben vehetnek részt: 1 fő nagyszülő, 1 fő szülő, 1 fő általános iskola felső tagozatos gyermek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Helikopter az M5-ös sztráda felett

Motoros rendőrök és szolgálati helikopter bevonásával folytatta a fokozott ellenőrzést a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság az M5-ös autópályán.

 

Lezárták: 13 balhé lett a vége

Jelenleg is letartóztatásban van az a 20 éves fiatal, akit a bajai rendőrök még májusban vettek őrizetbe tucatnyi lopás miatt. Most befejezték az ügy vizsgálatát, és vádemelést javasolnak a gyanúsított ellen.

 

Sikeres ellenőrzést tartottak a rendőrök

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2023. szeptember 28-án délelőtt az illegális migráció és az ahhoz kapcsolódó más jogellenes cselekmények felfedése érdekében nagyszabású összehangolt akciót hajtott végre.

 

Lopás miatt keressük

A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik annak a nőnek az azonosításában, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy egy szegedi üzletben napszemüveget lopott.