„Házhoz megyünk” Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

2017. 03. 31., p - 08:37
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Idén is folytatódik az országos kampánysorozat.

A rendőrség idén újra elindította a „Házhoz megyünk” elnevezésű országos programját, mely 2017. évben március 1-jétől december 31-ig tart. A rendezvénysorozat fő célja a lakosság szubjektív közbiztonságérzetének, önvédelmi képességének növelése.

 

A kampánysorozat megvalósításában a rendőrség mellett ismét részt vesznek az önkormányzatok, a helyi polgárőrség és közterület-felügyelet tagjai, az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt., valamint a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara területi képviselői.

 

A megelőző vagyonvédelemmel kapcsolatos tanácsadás idén olyan általános prevenciós témákkal egészül ki, mint az áldozatvédelem, a családon belüli erőszak, a rendőrség iskolai bűnmegelőzési programjai, az internetbiztonság, valamint a drogprevenció.

 

Az elkövetkezendőkben a programmal több Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen is találkozhatnak majd az érdeklődők. Bővebb tájékoztatást az Országos Rendőr-főkapitányság által kiadott közleményben olvashatnak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Helikopter az M5-ös sztráda felett

Motoros rendőrök és szolgálati helikopter bevonásával folytatta a fokozott ellenőrzést a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság az M5-ös autópályán.

 

Lezárták: 13 balhé lett a vége

Jelenleg is letartóztatásban van az a 20 éves fiatal, akit a bajai rendőrök még májusban vettek őrizetbe tucatnyi lopás miatt. Most befejezték az ügy vizsgálatát, és vádemelést javasolnak a gyanúsított ellen.

 

Sikeres ellenőrzést tartottak a rendőrök

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2023. szeptember 28-án délelőtt az illegális migráció és az ahhoz kapcsolódó más jogellenes cselekmények felfedése érdekében nagyszabású összehangolt akciót hajtott végre.

 

Lopás miatt keressük

A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik annak a nőnek az azonosításában, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy egy szegedi üzletben napszemüveget lopott.