Az állatvédelemről tartottak iskolai foglalkozásokat Balatonfüreden
A helyi rendőrkapitányság munkatársai az egyik általános iskola tanulóit látogatták meg.
A helyi rendőrkapitányság munkatársai az egyik általános iskola tanulóit látogatták meg.
A középiskolások megmérettetésén a jászberényi Lehel Vezér Gimnázium csapata végzett az első helyen.
A jó hangulatú rendezvényeken játszva tanultak a diákok.
Közel 100 diák edukációjáról gondoskodtunk a témakörben.
Interaktív játékkal várják a zalaegerszegi gyerekeket a rendőrség bűnmegelőzési szakemberei.
A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya által elindított Vármegyejáró programsorozat újabb állomása Makón volt.
Rendőrök és erdészek közös erővel hívják fel a figyelmet az állatvédelem és a felelős állattartás nélkülözhetetlenségére.
Napjainkban az egyik legnagyobb kiberfenyegetés az internetes csalók által elkövetett adathalászat. Ne hagyjuk, hogy hasznot húzzanak belőlünk, tájékozódjunk lehetőleg minél többet a témában!
A kunszentmiklósi rendőrök időről-időre „együtt gondolkodnak” a társszervekkel azokban a témákban, amelyekben csak együttműködéssel lehet előrelépést, fejlődést, sikert elérni.
Diákok látogattak a helyi rendőrkapitányságra.
Ismét zavartalan a forgalom a Balaton felé vezető oldalon.
Még tart a baleset helyszínelése Pázmánd térségében.
Teljes lezárás a Balaton felé vezető oldalon, Pázmánd térségében.
A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését.
Közúti közlekedési baleset történt Keszthely közelében. A rendőrök megkezdték a baleset helyszínelését.
A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2023. évi tevékenységéről számolt be a Békés Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése előtt Vörös Ferenc r. dandártábornok, vármegyei rendőrfőkapitány. A testület egyhangúlag elfogadta a beszámolót.
A rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy baleset körülményeinek tisztázása érdekében.
A 14 éves lányt a rendőrök jelenleg is keresik.
Eltűnés miatt keresi a Komáromi Rendőrkapitányság a 14 éves lányt.
Az egyik körzeti megbízott a kezét is megégette, miközben segített egy bajba jutott asszonynak.