Hetvenkedő Hatvanasok
A budapesti csapat nyerte az országos bűnmegelőzési vetélkedőt Zalaegerszegen.
A budapesti csapat nyerte az országos bűnmegelőzési vetélkedőt Zalaegerszegen.
Alkalmanként rendőrök is részt vesznek a jövőben a Békéscsaba 1912 Előre SE Békéscsaba Labdarúgó Akadémia programjain.
A program célja a gyermek- és fiatalkorú lakosság védelme, az áldozattá válásuk megelőzése.
A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának szervezésében és a szécsényi FÉBÉ Társulat előadásában több mint 600 középiskolás tekinthette meg a nagysikerű színdarabot Salgótarjánban és Bátonyterenyén.
Online térben elkövetett csalásokkal kapcsolatban tartottak előadást a rendőrök és a meghívott vendégek.
Nyolc hónapon keresztül havi egy alkalommal különböző prevenciós programokon vehetnek részt az idősek Jászberényben.
Az internet a 21. század egyik legnagyobb áttörése, amely számtalan előnnyel jár, de sajnos az online térnek is megvannak a maga veszélyei.
A gulyás mellett a biztonság is főszerepbe került egy szolnoki fesztiválon.
A program célja, hogy a bűnmegelőzési szakemberek a vármegye valamennyi településére elérjenek, és „házhoz vigyék” legfrissebb tanácsaikat a somogyi lakosokhoz.
A bűnmegelőzési osztály egyik munkatársa tartott prevenciós előadást az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ Kongresszusi termében.
Az 58 éves férfit a rendőrök nagy erőkkel keresik.
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik 13 éves lány megtalálása érdekében.
A rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki több elektromos rollerben is kárt okozott, valamint kerékpárokat lopott Hódmezővásárhelyen.
A Dombóvári Rendőrkapitányság szervezésében Csalások az online térben címmel lakossági előadást tartottak Kurdon.
Az ismerősétől lopott kulccsal ment lopni annak lakására egy nő Csepelen. Az éber szomszédoknak köszönhetően a rendőrök a helyszínen elfogták.
A zalaegerszegi rendőrök várják a képeken látható bicikli tulajdonosának jelentkezését.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóságának munkatársai dobogós helyezéseket értek el a versenyen.
A Várpalotai Rendőrkapitányság munkatársai kezdeményezték egy 16 éves fiatal letartóztatását.
A Tatabányai Rendőrkapitányság fokozott ellenőrzést tart 2024. május 18-án 12:00 órától május 19-én 24:00 óráig.
Vádemelést javasolnak azzal az idős férfival szemben a kiskunfélegyházi rendőrök, aki az utcán kezdte ütlegelni korábbi élettársát azért, hogy rábírja a visszaköltözésre.