Csalás Pakson

2016. 04. 15., p - 12:36
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Pénzt csalt ki a gyanúsított egy idős paksi nőtől.

A Paksi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított csalás vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján az elkövető 2015. április 13-án 11 óra és 20 óra közötti időben egy paksi lakóháznál megjelent, ahol az ott lakó 80 éves nénit tévedésbe ejtve ajándékba egy ágynemű garnitúrát ajánlott neki.

Amikor a sértett átvette az ágynemű garnitúrát, a gyanúsított közölte vele, hogy előlegbe ki kell fizetnie az ágynemű árát, amelyet később majd visszautalnak neki. A sértett átadta a kért összeget, majd a gyanúsított nő a készpénzzel együtt elment és semmilyen elérhetőséget nem adott meg. Az idős asszony gyanút fogott, és értesítette a rendőrséget a történtekről.

A rendőrök a nyomozás eredményeként egy 34 éves budapesti nőt hallgattak ki gyanúsítottként csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.  

Az ügyben a további eljárást a Paksi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.