Eljátszotta a bank pénzét
Az egyik pénzintézet kecskeméti fiókjának alkalmazottja milliókat játszott el szerencsejátékon a bank pénzéből.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt 2017. január 5-én őrizetbe vett egy 35 éves kecskeméti lakost. A férfi a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016. szeptemberében és októberében az egyik bank tanácsadójaként előre eltervezve, a bank információs rendszerébe valótlan adatokat vitt be, illetve egyéb műveletek elvégzésével az információs rendszer működését befolyásolta. Pénztárosként a nap elején fiktív befizetéseket könyvelt le az ügyfelek számláira, ezeket a nap folyamán az ügyfelek nevében külföldi számlákra utalta. Az így megszerzett pénz felhasználásával online szerencsejáték-oldalakon fogadott, majd a nap végén - mivel nem nyert és nem tudta visszatenni az ellopott pénzt - sztornózta a reggeli befizetéseket, így több mint 58 millió forint kárt okozott a banknak.
A Kecskeméti Járásbíróság 2017. január 6-án elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását.