Mindketten őrizetben

2015. 04. 30., cs - 16:40
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A házkutatások alkalmával élő kannabisz növényeket, valamint kábítószergyanús növényi származékot is lefoglaltak a siklósi rendőrök.

Büntetőeljárás indult a Siklósi Rendőrkapitányságon két férfival szemben, akik a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján egy kiskassai családi ház hátsó részén álló melléképület tetején összesen 121 tő kannabisz növényt neveltek.

A házkutatáskor a rendőrök a növényi egyedeket, valamint a termesztéséhez használt eszközöket lefoglalták. Ezt követően a beszerzett adatok alapján további házkutatásokat tartottak, ahol több mint 2000 gramm kábítószergyanús növényi származékot is lefoglaltak. A 35 éves N. Imre, illetve a 40 éves G. Ferenc gyanúsítotti kihallgatásukkor a terhükre rótt bűncselekmény elkövetését elismerték, elmondták, hogy az elmúlt időszakban rendszeresen fogyasztottak a marihuánából, amelyet saját célra termesztettek.

Velük szemben – őrizetbe vételük mellett – kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatják a nyomozást. A Siklósi Rendőrkapitányság mindkét gyanúsított esetében kezdeményezi az előzetes letartóztatás elrendelését. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.