Óbudai garázsban érték tetten őket
A négy férfi lopott autókat szerelt szét és értékesített Budapesten.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály nyomozást folytat M. Róbert 41 éves budapesti, valamint K. Erik 22 éves, B. Norbert 34 éves és K. Lajos 45 éves pomázi lakossal szemben orgazdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a négy férfi egy Budapest III., Verem utcai garázsban tárolt és szerelt szét több lopott személygépkocsit. M. Róbertet, K. Eriket és B. Norbertet 2015. december 9-én 9 óra 45 perckor a helyszínen tetten érték a rendőrök. Társukat, K. Lajost Dunakeszin egy szerviz- és alkatrészáruház telephelyén fogták el, amikor épp eladásra kínált különböző lopott autóalkatrészeket a cég alkalmazottjai számára.
A fővárosi rendőrök az elvégzett házkutatások során megtaláltak és lefoglaltak három autót, különféle lopásból származó autóalkatrészeket, mobiltelefonokat és iratokat (többek között adásvételi szerződéseket).
A négy férfit a Budapesti Rendőr-főkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket.
Velük szemben – őrizetbe vételük mellett – a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály folytatja le, egyúttal előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.