Perceken át követték

2014. 02. 12., sze - 11:31
Budapesti Rendőr-főkapitányság

El akart menekülni a rendőrök elől a férfi, de nem járt sikerrel.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVII. kerületi Rendőrkapitánysága egyedi azonosító jel meghamisítása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást D. Ferenc László 30 éves veresegyházi lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a férfit 2014. február 10-én 12 óra 25 perc körüli időben a Budapest XVII., Pesti úton igazoltatni akarták a rendőrök, azonban ő a rendőri jelzés ellenére nem állt meg, a záróvonalon megfordult és el akart menekülni. A rendőrök a száguldozó férfi után mentek, aki Ecser irányába hajtott gépjárművével. Egy maglódi bevásárlóközpont előtti körforgalomba menetiránnyal szemben hajtott be, amellyel több arra közlekedő gépkocsit irányváltoztatásra, vészfékezésre kényszerített. A járőrök D. Ferenc Lászlót Maglód belterületén tudták feltartóztatni, majd többszöri felszólítás után kiszállítani autójából.

Az intézkedés során a rendőrök megállapították, hogy D. Ferenc László ellen a Gödöllői Járásbíróság és a Fővárosi Törvényszék elfogatóparancsot adott ki.

Az igazságügyi gépjármű szakértő a helyszínen – az elsődleges szakvélemény alapján- megállapította, hogy a gépjármű egyedi azonosítóit megváltoztatták.

Az ügyben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság XVII. kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.