Szeméremsértő fiatalok

2017. 06. 14., sze - 10:12
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Sértettek jelentkezését várják a belvárosi rendőrök.

A BRFK V. kerületi Rendőrkapitányságán 2017. június 11-én és 12-én három hölgy tett bejelentést arról, hogy egy fiatal fiúkból álló társaság szeméremsértő módon viselkedett velük, és a csoport egyik tagja ezt mobiltelefonnal is rögzítette.

A rendőrök a feljelentések alapján bűntetőeljárást indítottak, majd a nyomozás során azonosították a feltételezett elkövetőket.

A belvárosi nyomozók 2017. június 13-án 19 óra 20 perckor a Budapest V., Vadász utcában a bűncselekményekkel kapcsolatban elfogtak hat fiatalkorút és 18 éves társukat. A fiatalokat a rendőrök előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol egyikőjüktől a nyomozók lefoglaltak egy olyan telefont, amivel korábban legalább 20 hasonló bűncselekményt vettek fel.

Négy fiatalkorút a rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki, ellenük a BRFK V. kerületi Rendőrkapitányság szeméremsértés vétség miatt indított eljárást. A bűncselekmények elkövetését a gyanúsítottak elismerték, a továbbiakban szabadlábon védekeznek.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy akik sérelmére a fenti személyek hasonló bűncselekményt követtek el, jelentkezzenek személyesen a BRFK V. kerületi Rendőrkapitányságán a Budapest V., Szalay utca 11-13. szám alatt, vagy a 01050/1871/2017. bűnügyi számra hivatkozva tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámon, illetve a 107-es és a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.​


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.