Szomszédjai siettek egy nő segítségére

2016. 06. 05., v - 08:35
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nagykanizsai rendőrök egy 33 éves semjénházai férfi ellen javasoltak vádemelést, aki súlyosan bántalmazta volt élettársát Nagykanizsán.

A gyanú szerint a 33 éves férfi 2015. augusztus 27-én az esti órákban megjelent volt élettársa nagykanizsai lakásánál, ahol az elkövető a résnyire kinyitott ajtót a nővel együtt belökte, majd a sértettet többször ököllel megütötte, a hajánál fogva ráncigálta a lakásban, miközben közös gyermekük a lakás egyik szobájában tartózkodott. A szomszédok siettek a fiatal nő segítségére, aki a bántalmazás következtében súlyos sérüléseket szenvedett.

A gyanúsított 2015. márciusától rendszeresen leskelődött a sértett munkahelye és háza környékén, ahol még a szemetest is átkutatta.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság a 33 éves semjénházai férfi ellen súlyos testi sértés bűntett, magánlaksértés és zaklatás vétség, valamint kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Nagykanizsai Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.

 

Törököt fogtam, nem ereszt

Az ikertestvérének adta ki magát egy külföldi férfi, de pechjére nemzetközi körözés volt ellene érvényben. A keszthelyi rendőrök gyorsított eljárásban állítják bíróság elé.