Templomban őrjöngött egy férfi Szegeden

2015. 11. 25., sze - 08:35
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Befejeződött a nyomozás a templomban őrjöngő szegedi férfi ellen. A Szegedi Rendőrkapitányság garázdaság vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatott ellene eljárást.

A Szent Rókus templomból 2015. május 16-án 9 óra 55 perckor hívták a rendőrség segélyhívószámát. A nyomozás adatai szerint a 27 éves K. Tibor mezítláb és rövidnadrágban rohant be a templomba, majd egy előadást megszakítva ordibálni kezdett. Az ott lévők próbálták megnyugtatni, de mivel nem boldogultak vele, elhagyták a templomot és rendőrt hívtak. A szegedi járőrök az oltár mögött találták meg a férfit, aki egy Jézus szobrot is megrongált. Az oltár előtt lefektetett vörös szőnyeget felgyűrte, azt és egy keresztet magához szorítva kiabált a rendőrökkel. A járőrök csak testi kényszer alkalmazásával tudták megfékezni és megbilincselni. Zavart állapota miatt mentőt hívtak hozzá, akik rendőri kísérettel vitték kórházba.

A férfi a nyomozás során tettét elismerte és megbánta. A bűncselekmény elkövetését azzal magyarázta, hogy kábítószer hatása alatt állt.

A rendőrség a K. Tibor ellen indult eljárás során keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség részére továbbította.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az érdi rendőrök kérik az állampolgárok segítségét az azonosításhoz.

 

Hiányzott egy kereke

Az úton cikázó teherautóra figyelt fel egy férfi Békés vármegyében. Látta, hogy a jármű pótkocsiján eggyel kevesebb kerék van és azonnal hívta a segélyvonalat. A rendőrök leállították a veszélyesen közlekedő sofőrt.

 

Padláson

A padláson bújt el az őt kereső rendőrök elől az a törökszentmiklósi férfi, akihez a szemle nyomai vezettek.