Trükkös elkövetőket fogtak - videóval

2014. 01. 08., sze - 15:55
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Többnyire 70-80 év közötti idősektől loptak, az óbudai rendőrök elfogták az öt férfit.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság III. kerületi Rendőrkapitánysága lopás vétség, csalás vétség, lopás bűntett és lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást - őrizetbe vételük mellett – G. Roland 21 éves, G. Ferenc 26 éves, D. Dávid 27 éves, K. Attila 26 éves, valamint K. István 30 éves férfiak ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak 2014. január 7-én 10 óra körüli időben a Budapest III., Zsirai Miklós utca egyik lakásába, magukat a Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. munkatársainak kiadva bejutottak és az ott lakó 70 éves néni készpénzét eltulajdonították.

Az óbudai rendőrök által bevezetett nyomozati cselekmények alapján az öt férfi beazonosításra került. Őket a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Szervek Felderítő Főosztály munkatársaival közösen a Budapest XX., Nagykőrösi úton 2014. január 7-én a bejelentést követő rövid időn belül elfogták. Az adatgyűjtés során kiderült, hogy a terheltek megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy a fentiekkel megegyező módszerrel 2013. október 8. és 2014. január 6. közötti időszakban további tíz idős férfit és nőt károsítottak meg. Készpénzt és ékszereket vittek magukkal.

A házkutatások alkalmával a férfiaktól lefoglalásra kerültek arany ékszerek, zálogjegyek, műszaki cikkek, egy kantáros nadrág, szemüveg és mappa.

Velük szemben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság III. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le, egyben előterjesztést tesznek az előzetes letartóztatásuk indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az érdi rendőrök kérik az állampolgárok segítségét az azonosításhoz.

 

Hiányzott egy kereke

Az úton cikázó teherautóra figyelt fel egy férfi Békés vármegyében. Látta, hogy a jármű pótkocsiján eggyel kevesebb kerék van és azonnal hívta a segélyvonalat. A rendőrök leállították a veszélyesen közlekedő sofőrt.

 

Padláson

A padláson bújt el az őt kereső rendőrök elől az a törökszentmiklósi férfi, akihez a szemle nyomai vezettek.