Utcán árulták a drogot - Fotókkal

2014. 06. 07., szo - 09:43
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Két férfi ellen indított eljárást a BRFK VIII. kerületi Rendőrkapitánysága, akik Józsefvárosban az utcán árultak drogot.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága kábítószer kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást M. József Attila 44 éves és J. Alekszander 20 éves budapesti lakosok ellen.

 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a két férfi hónapok óta a Budapest VIII., Dobozi utcában árult kábítószergyanús anyagot. A józsefvárosi rendőrök 2014. június 5-én 14 óra 50 perckor igazoltatták a Budapest VIII., Dobozi utcában J. Alekszandert, akinek a ruházatából 14 zacskó fehér és 1, 4 gramm alufóliában tárolt kábítószergyanús anyag került elő. M. József Attila autójával el akarta hagyni a helyszínt, azonban a rendőrök a Budapest VIII., Fiumei úton már fel is tartóztatták. A terhelteket a kerületi rendőrkapitányságra állították elő.

 

Az ügyben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőr-főkapitányság folytatja le, egyben előterjesztést tettek M. József Attila előzetes letartóztatásának indítványozására. J. Alexander szabadlábon védekezhet.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Csak kocsikázni akart egyet

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként hallgattak ki egy 31 éves német férfit.

 

Mára rácsok mögött

A monori rendőrök nem először fogtak el egy 20 éves férfit, akinek a nevéhez több, az elmúlt időszakban elkövetett bűncselekmény is köthető. A bíróság letartóztatta.

 

Márkahű autótolvaj

A budapesti rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy három azonos márkajelzésű autót lopott el, és hamis személyazonosságot is kreált magának.

 

Álprofillal csalt ki pénzt

Pénzügyi segítséget ígért bankkártyaadatokért cserébe egy zalai fiatal. A sárvári rendőrök információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette miatt folytatnak eljárást ellene.

 

Nyolc körözött rendőrkézen

Az elmúlt napon Győrben, Sopronban, Mosonmagyaróváron és Csornán intézkedtek a rendőrök körözés hatálya alatt álló személyekkel.