Verekedés Budaörsön

2015. 07. 29., sze - 15:59
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A budaörsi rendőrök három férfit fogtak el, akik az utcán bántalmazták a sértettet.

A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt H. Sándor 46 éves, L. Zoltán 44 éves és K. Tibor 39 éves budaörsi lakosok ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint H. Sándor 2015. július 28-án 17 óra körüli időben egy budaörsi üzlet előtti parkolónál azt követelte az ott tartózkodó sértettől, hogy adjon neki az italából, aki ennek nem tett eleget. A 46 éves férfi ezért megfenyegette a sértettet azzal, hogy megvereti, majd a helyszínt elhagyta.

A gyanúsított később visszatért a parkolóba két társával együtt, és K. Tibor valamint L. Zoltán a sértettet bántalmazni kezdte, aki ennek következtében megsérült.

A bántalmazásban H. Sándor nem vett részt, azonban a másik két gyanúsítottat bátorította.

A három férfit a budaörsi járőrök a helyszínen elfogták és a Budaörsi Rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették őket. A további büntetőeljárást ellenük a Budaörsi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.

 

Pénzt akart

Egy 23 éves nagyrábéi férfi egy benzinkút kasszájának tartalmát akarta megszerezni Polgáron. Nem jutott messzire, civilek segítségével egy szolgálaton kívüli rendőr fogta el.