Országos összesítő

2015. 10. 01., cs - 06:17
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 42 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek: 1 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1  személy életét vesztette. 11 súlyos, 30 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 193 személyt fogott el, közülük 86 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 56 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján. 248 személyt állítottak elő, köztük 109 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 8 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 97 esetben foganatosítottak.

A rendőrök 2015. szeptember 30-án 0 óra és szeptember 30-án 24 óra közötti időszakban tiltott határátlépés miatt 4256 főt fogtak el a rendőrök, 3 személlyel szemben közokirat–hamisítás miatt indult büntetőeljárás.   


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kifosztás a buszmegállóban

Két helyi férfit gyanúsítanak a salgótarjáni nyomozók azzal, hogy 64 éves beteges, gyenge fizikális állapotú ismerősüket fosztották ki.

 

Papucsban és melegítőben menekült

A budapesti és a monori rendőrök egy 52 éves férfit fogtak el, aki nem kezdte meg a lopás és emberrablás miatt kiszabott fegyház- és börtönbüntetését.

 

Családi tragédia

Egy férfi bántalmazta nagycsécsi otthonukban élettársát, aki a helyszínen elhunyt. A rendőrök őrizetbe vették az elkövetőt.

 

Egy nehéz nap estéje

A szegedi rendőrök előállították azt a helybéli férfit, aki bűncselekmények egész sorát követte el néhány óra alatt.

 

Jószerencsét

Ismét szabadnapos készenléti rendőr tett tanúbizonyságot elkötelezettségéről.  

 

Bonyhádon is megszervezték

A Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórum aktuális ülését tartották meg a városi rendőrkapitányságon.