A Magyar Rendvédelmi Kar idén is díjazott

Ebben az évben is kiosztották a Magyar Rendvédelmi Kar által tíz évvel ezelőtt alapított díjat, amelyet azok kaphattak, akik a munkán kívül, a mindennapokban is sokat tettek munkatársaikért, közösségükért.
Ebben az évben is kiosztották a Magyar Rendvédelmi Kar által tíz évvel ezelőtt alapított díjat, amelyet azok kaphattak, akik a munkán kívül, a mindennapokban is sokat tettek munkatársaikért, közösségükért.
Térfigyelő kamerán figyelt fel október 21-én a VIII. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozója pszichoaktívanyag-fogyasztókra a Blaha Lujza tér környékén, akik üvegpipából szívták a kristályt. Értesítette a járőröket, akik elfogták a társaságot.
Első ízben rendez regionális eszmecseréket az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) a bűnmegelőzés és a közlekedésbiztonság kihívásairól, illetve a polgárőrség ezekkel kapcsolatos feladatairól. Dr. Balogh János altábornagy, országos rendőrfőkapitány is tartott előadást a sárospataki fórumon, amelyen a régió polgárőr-egyesületeinek vezetői mellett a körzeti megbízottak is képviseltették magukat.
Nem tudott leállni a betörésekkel egy 57 éves pécsi férfi. Néhány hét alatt nyolc belvárosi üzletbe és vendéglátóegységbe is betört. A rendőrök végül pontot tettek az ügy végére, és szabadulása után két héttel ismét a börtön vendégszeretetét élvezhette a tolvaj.
Egy hónapos online közlekedésbiztonsági kampányt indított a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. gyermekek számára.
Készenlétben a szabadnapon is. Röviden így foglalhatnánk össze azt az eseményt, melynek során egy szabadnapját töltő, a Készenléti Rendőrség IV. Bevetési Osztályán szolgáló rendőr, Szemők István főtörzsőrmester, november 21-én délután megmentette egy férfi életét.
Nagyon szép természetfotókat készít Lucza Zsolt őrnagy, a Pásztói Rendőrkapitányság munkatársa. Amikor az idő pusztán szép vagy csúnya, az őt kevéssé érdekli. Amikor azonban megjelennek az időjárás finom árnyalatai, akkor fényképezőgépet ragad, és útnak indul.
Féltékenységből ölhetett az a 40 éves férfi, aki egyetlen késszúrással végzett 27 éves párjával. Az áldozatra másnap reggel az apósa talált rá a gyerekszobában. Az emberölés körülményei ritka bűnelkövetési módszerre utalhatnak.
A rendőrök lezárták a nyomozást azzal a 35 éves pécsi férfival szemben, aki két éve és tavaly magyar lányokat utaztatott ki Finnországba, hogy prostituáltként dolgozzanak egy cseh nemzetiségű nőnél. A férfi a segítségért cserébe pénzt kért a lányoktól bevételükből.
2023 szeptemberében lezárult a BBA-5.1.3/19-2021-00001 azonosítójú Forenzikus technikai eszközök beszerzése című projekt, amelynek keretében az Országos Rendőr-főkapitányság a Belső Biztonsági Alap terhére nyújtott európai uniós támogatásból, valamint a Belügyminisztérium által biztosított hazai forrásból 6 darab kézi kábítószer-analizáló eszközt, ugyanennyi szakértői adatmentő eszközt és az azok működését támogató 6 laptopot szerzett be 100 millió forintot meghaladó értékben.