Állásbörze képekben
Ostromlott várhoz hasonlított január 17-én a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központ. Mintegy nyolcszáz fős volt a sereg, de pánikra semmi ok. Barátsággal, érdeklődéssel, sőt csatlakozási szándékkal érkeztek.
Ostromlott várhoz hasonlított január 17-én a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központ. Mintegy nyolcszáz fős volt a sereg, de pánikra semmi ok. Barátsággal, érdeklődéssel, sőt csatlakozási szándékkal érkeztek.
Van, amikor egy kedves szó vagy egy ölelés is segít, hogy úgy érezzük, nem vagyunk egyedül. A józsefvárosi rendőrnőt az ösztönei vezették, és ezzel megmentette egy fiatal nő életét, aki elkeseredésében egy hídról akarta a vízbe vetni magát.
Napi rutinná vált a jégvastagság mérése a Balaton környékén. A Fonyódi Rendőrőrs munkatársai is így tesznek, hogy megállapítsák, alkalmas-e a jégtakaró arra, hogy az emberek rámenjenek, sportoljanak rajta. Röviden: nem.
Pár év különbséggel ugyanarra a kapitányságra szereltek fel az iskola befejezését követően. A kollégáik boronálták össze őket több mint tíz évvel ezelőtt. Enikő és Péter azóta már házasok gyermekeik, a hatéves Áron és a kétesztendős Ágota pedig tiszteletbeli őrmesterek.
Rendhagyó rongálásról számolt be az észak-karolinai Boone rendőrsége. Egy garázdaság gyanújával elfogott nő előállítása közben jókora darabot rágott ki a szolgálati jármű ülésének műbőr borításából.
Különös bűnügy zárult le 2023. december 6-án egy érdi szupermarket parkolójában, ahol elfogtak egy halottá nyilvánított, érdi férfit, aki így akarta megúszni a rá váró többéves szabadságvesztést. L. Gábor (47) külföldön tartózkodott, de „halálát” követően háziorvosával és ügyvédjével is telefonált.
A fegyveres elkövető mellett egy rendőr is megsérült abban az Ohio állambeli, közúti balesetben, amelyet szándékosan okozott egy kisteherautó vezetője. A két és fél tonnás pick-up az ütközés következtében rázuhant a szolgálati járműre.
Számos alkalommal írtunk már Németh Róbert főtörzsőrmester életmentéseiről, sőt, már arról is beszámoltunk, hogy rendőrségi munkája mellett mentősként is dolgozik. Ezúttal egy harmincperces küzdelem végeredményeképpen ismét életet mentett.
Drámai helikopterbalesetben vesztette el édesanyját és jobb lábát, a felépülése még tart, és az ausztrál rendőrség is tett azért, hogy szinten tartsák a 11 éves Nicholas Tadros életbe vetett hitét. A kisfiú vágyálma volt, hogy benézhessen a Sydney nemzetközi repülőtér zárt részeire, és ez teljesült, sőt, egy napra tiszteletbeli zsaruvá fogadták.
Érdekes írás jelent meg az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága (ORFK-OBB) hivatalos honlapján, a kreszvaltozas.hu internetes oldalon. Eszerint hazánkban (a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont adatait figyelembe véve) a rendszeresen bukdácsoló KRESZ-vizsgázók között akadt valaki, akinek a 23. próbálkozása sikerült.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
Az 58 éves férfit a rendőrök nagy erőkkel keresik.
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik 13 éves lány megtalálása érdekében.
A rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki több elektromos rollerben is kárt okozott, valamint kerékpárokat lopott Hódmezővásárhelyen.
A Dombóvári Rendőrkapitányság szervezésében Csalások az online térben címmel lakossági előadást tartottak Kurdon.
Az ismerősétől lopott kulccsal ment lopni annak lakására egy nő Csepelen. Az éber szomszédoknak köszönhetően a rendőrök a helyszínen elfogták.
A zalaegerszegi rendőrök várják a képeken látható bicikli tulajdonosának jelentkezését.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóságának munkatársai dobogós helyezéseket értek el a versenyen.
A Várpalotai Rendőrkapitányság munkatársai kezdeményezték egy 16 éves fiatal letartóztatását.
A Tatabányai Rendőrkapitányság fokozott ellenőrzést tart 2024. május 18-án 12:00 órától május 19-én 24:00 óráig.