Bemutatták a Táncoló Jelzőlámpát

2020. 08. 17., h - 13:40
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság és a Pannon Egyetem közös közlekedésbiztonsági projektet indított.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság és a Pannon Egyetem Táncoló Jelzőlámpa elnevezésű közös projektjét 2020. augusztus 17-én 10 órakor mutatták be Balatonalmádi központjában. A rendezvényt dr. Fellegi Norbert rendőr ezredes, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nyitotta meg, majd röviden bemutatta a közös munka előzményeit. A Pannon Egyetem rektora, dr. Gelencsér András a projekt megvalósulásának technikai részleteit ismertette az érdeklődőkkel.

A Pannon Egyetem fejlesztőinek célja az volt, hogy arra ösztönözzék a gyalogosokat, várják meg, amíg biztonságosan át tudnak kelni az úton, a várakozásuk közben táncolhatnak, mozgásukat az eszköz pedig kivetíti a közúti jelzőlámpára, amin egy pálcikaember táncol. A szerkezet mobil, így a jövőben minél több helyszínen bemutatható.

A Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karának szakemberei és hallgatói szakértelmének és munkájának köszönhetően, illetve a Veszprém Megyei Balesetmegelőzési Bizottság által beszerzett eszközökkel sikeresen megvalósult a Táncoló Jelzőlámpa projekt.

 

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam