„Házhoz megyünk” Egerben
Tanácsot kérhet a bűnmegelőzési szakemberektől.

A rendőrség megelőző-vagyonvédelmi programja Heves megyében is folyamatos. Célja, hogy a lakosság vagyonbiztonságának növelése érdekében hiteles forrásból, szakértőktől származó információkkal segítse a veszélyhelyzetek elkerülésében, valamint a megfelelő vagyonvédelemhez szükséges döntések meghozatalában az állampolgárokat.
Idén új témákkal egészült ki a tájékoztatás köre, mint az áldozatvédelem, a családon belüli erőszak, a rendőrség iskolai bűnmegelőzési programjai, az internetbiztonság, valamint a drogprevenció.
Az Egri Rendőrkapitányság munkatársai 2017. július 18. és július 21. között 11 órától 16 óráig várják az érdeklődőket az Agria Park Bevásárlóközpontban.
A nyári időszakban kiemelt figyelmet kell fordítani a lakásbetörések megelőzésére, mivel jelentős része akkor történik, amikor a lakók nem tartózkodnak otthon.
Fontos, hogy amikor elutazik, tegyen vagyonbiztonságáért!
Az ingatlan nyílászáróinak állapota nagyban meghatározza azt, hogy a lakásunk mennyire nyitott egy betörő számára. Lehetőség szerint használjon biztonságtechnikai eszközöket!
Utazás előtt bízzon meg valakit, aki távollétében is figyelmet fordít otthonára, a postaláda kiürítésére. Értékeit tartsa biztonságos helyen!
Nagy divatnak számít az internetes közösségi oldalakra a nyaralásról készített képeket feltölteni. Aki pedig ilyen fotókat tesz nyilvánossá, az információt ad ki arról, hogy éppen akkor hol tartózkodik.
Távollétét jelezze legalább a helyi körzeti megbízottnak, adja meg telefonos elérhetőségét is! Tájékozódjon, hogy lakóhelyén esetleg működik-e ilyen célból indított vagyonvédelmi program.
Amennyiben mégis bűncselekmény áldozatává válik, hívja a 112-es segélyhívót és fontos hogy a helyszínt ne változtassa meg!