„Bármelyik pillanatban megtörténhet a baj!” – Nádai Anikó

Anikóval készült kisfilmünkben egy teljesen hétköznapi helyzetet mutatunk be, és azt is, hogy mit tehetünk, ha megtörtént a baj.
Anikóval készült kisfilmünkben egy teljesen hétköznapi helyzetet mutatunk be, és azt is, hogy mit tehetünk, ha megtörtént a baj.
A rendőrség elsődleges célja a fiatalok védelme, hogy az iskolakerülés ideje alatt ne váljanak bűncselekmény áldozatává.
Színdarabban és táncszínházi előadásban jelenítették meg a fiatalok, a mai kor veszélyeit.
Bűnmegelőzési munkatársunk a Kapuvár Térségi Iskola Pátzay Pál Általános Iskolájába látogatott el drogprevenciós tanácsaival.
Az iskolakört leggyorsabban lefutó diákok bűn- és baleset-megelőzési ajándékcsomagot vehettek át.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai diákok körében népszerűsítették a rendőri hivatást.
Az iskolákat felkeresve adtak át jutalmakat a Veszprémi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadói.
A Veszprémi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési munkatársa előadást tartott a szülőknek.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály munkatársa ezen a héten két győri nyugdíjasklub tagjait látogatta meg és a szépkorúakat prevenciós tanácsokkal látta el.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya felhívja a lakosság figyelmét, hogy a hideg idő miatt a fedél nélkül és a magányosan élő idős emberek könnyen válhatnak bűncselekmények áldozatává.