Biztonságban az ünnepi készülődés idején is
A rendőrök a polgárőrség munkatársaival, továbbá a közterület-felügyelőkkel közösen vigyázzák az ünnepre készülődők biztonságát Jász-Nagykun-Szolnok megyében.
A rendőrök a polgárőrség munkatársaival, továbbá a közterület-felügyelőkkel közösen vigyázzák az ünnepre készülődők biztonságát Jász-Nagykun-Szolnok megyében.
Az ünnepek előtti készülődésben is fontos értékeik védelme.
A közelmúltban két esetben is meghiúsult a csalók tevékenysége Baranya megyében, mivel a kiszemelt áldozatok éberségüknek köszönhetően időben észlelték, hogy megpróbálták rászedni őket.
A kiközösített fiatalt jelképező plüssfigurát ezúttal Sopronban mentették meg a fiatalok attól, hogy bűncselekmények áldozatává váljon.
A helyszínen az állampolgárok a megelőző vagyonvédelmi tanácsadás mellett, áldozatvédelemmel kapcsolatos ajánlásokat is kaphattak a szakemberektől.
A balatonalmádi rendőrök színes programokkal készültek gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt.
A szakemberek az ünnepi időszakkal kapcsolatos veszélyekre hívták fel a figyelmet Csongrádon.
Debrecenieknek adtak tanácsokat a bűnmegelőzési szakemberek.
Nagyáruházak biztonságvédelmi szakembereivel egyeztettek a bűnmegelőzési osztály munkatársai.
Három helyszínre is ellátogattak a rendőrök.